A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az. 

A szerelem a legrosszabb dolog a világon. Az ember megőrül, nem is törődik magával. A dolgok értelme megváltozik, az ember a legnagyobb őrültségekre is képes, és egy perc alatt elintézi magát egy életre.

Minden megtudható egy emberről, a jelene, a múltja, jövője, tán a fontosabb titkai is - csak az nem, hogy mitől lát benne csodát egy másik. Hol rejlik benne a reménynek az a megtestesülése, amitől egy léleknek egyszer csak érdemes lesz élni.

Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok
Néma barátod, rabszolgád vagyok,
Alázatos és bizalmas barát,
Aki nem kér semmit, csak néz és imád,
És nem akar lenni, csak általad,
Csak árnyéka annak, ami vagy.

 A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.

Miért van az, hogy a legkevésbé eredeti mondatot akarja mindenki hallani? A "szeretlek" már megszámlálhatatlanul sokszor elhangzott, mégis, amikor kimondjuk, olyanok vagyunk, mint az ősember, aki talált egy szót, és imádattal kezdi tisztelni.  

Férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt.

Aki nem szereti haragodat, gyűlölni fogja mosolyodat is.

Számomra az a szeretet, amikor nap nap után törődsz valakivel, még akkor is, amikor éppen nem is lenne hozzá kedved. Az a szeretet, amikor a másik rossz tulajdonságait is szereted, amikor elnéző mosollyal legyintesz olyasvalamire, amiért idegen embert már minimum felnégyelnél. "

"-ó te buta hisz tudhattad volna!
-igen..megálmodtam valamit, hittem is benne.aztán..pedig megmondták nekem..nem csak te..vigyázz nehogy átverjen.
-hát akkor?
-de az.olyan valóságos volt.mindent mindent elképzeltem tudod?hogy találkozunk, úgy mint barátok de belül meg mindketten mosolygunk csak követjük az etikettet.és majd hogyan oldjuk meg a gondjainkat.egy kanállal keverjük a teánkat.megfogom a kabátját ha leszalad a dombról.minden ajándékát elteszem.egymás mellett ülünk a padon télen.dörzsöli a kezem ha nem hoztam kesztyűt.belenéz a szemembe és tudja mit álmodtam tegnap róla.féltékeny leszek az átsuhanó gondolatokra.becsukom utána az ablakot ha útra indul.
-ez mind szép és jó.de eszedbejutott ugye.hogy most nincs itt.már mióta nincs itt.és ha úgy vesszük ezek közül semmi nem történt meg!ugyanolyan mint a többi.ez hamar kiderült.
-nem olyan hamar.még most sem hiszem nagyon.
-de láttad.mondta is.igaz elsunnyogta, kitért a válasz alól.de ottvan.a másik.
-és most boldog.
-miért ő legyen boldog miért nem te?megérdemelnéd.
-ő formálta meg az egész világunkat.én csak folytattam.társra talált bennem.
-de most átvert.minden amit mondott, nem csak neked mondta.úgyanúgy fűzött rajtad kívül sok sok embert.
-most már tudom.
-most mit fogsz csinálni?
-hallgatok.minden ami történt úgyem volt igaz.ezek olyan emlékek amik meg sem történtek.próbál majd kifogást találni.sőt.ha vége lesz ennek a rémálomnak, visszajön hozzám.
-és te?
-megölelem mint álmomban mindig és azt mondom.nembaj."

"Ott álltunk egymás előtt, igaz kicsit bután, de ott volt előttem,és tudtam,éreztem,hogy Ő az.Igaz,nem volt szőke,kék szemű se,mint a mesékben,de ez az én mesém volt
feketén és barnán
..és ott álltam barna szemmel előtte, mint a mesékben. Igen. Holdsütötte hideg éjszaka. Ez a mi mesénk volt.."